BÚÉK!!!!!
Az elmúlt egy hónap mozgalmasan telt, és főleg a burkolás terén: kész van a zuhanyzó, az étkező, a konyha, a spejz, a fürdőszoba félig és a kamrából is már csak a padló hiányzik. Az anyagok szerencsére mindenhova megvannak, így erre már nem kell költeni. Bár izgalmas volt a csempék és járólapok kiválasztása, hozzájuk a különböző színű fuga anyag és az élvédők, meg persze a burkolatváltó is. Nem kevés utánajárás és pénz, de a lényeg, hogy nekünk tetszik, és haladunk vele.
Jelenleg Laci éppen a fürdőbe csinálja a mosdó pultot; a mosdó ugyanis be lesz építve egy pultba, és ezt csak utána lehet burkolni. Szerintem szuper lesz! Ja, és persze ehhez az egyik mosdónk is megvan. :)
Képekben:
Sajnos a színek nem olyanok itt, mint élőben, de elhihetitek, hogy jól néznek ki! :) Persze, ha már a falak is le lesznek festve, és a bútorok is bent lesznek, az lesz az igazi!
Egyelőre így állunk, és lassacskán haladunk. A hideg is visszafogja kicsit a munkát, hiszen a ragasztó nem akar úgy száradni, mint meleg időben, ami érthető is...
Mindenesetre most nem is ez foglalkoztat minket a legjobban... Lassan eljön az idő, hogy Márk baby világra jöjjön...
... és ez most mindennél fontosabb!!
Múlt héten megvettük a csempét és a járólapot a zuhanyzóba, a csempét a konyhába és a ragasztókat. A mai napon kezdődött meg a burkolás, ugyanakkor Lacinak sikerült befejeznie a gerendák közötti szigetelést.
Az első hó leesett a héten, és ez szerencsére nem nagyon fogta vissza a munkát.
Ráadásul letesztelhettük a tetőnket is! :)
Az mondjuk nem túl kellemes, hogy a tél magával hozza a korai sötétséget, mert elég sokszor előfordult mostanában, hogy kénytelenek voltunk lámpafénynél dolgozni, hiszen 4-kor még senki nem akarta abbahagyni a munkát. Laci a héten is belehúzott, mert a lambériák felrakásának végeztével a következő munka a dryvit felhelyezése a gerendák közé.
E mellett a hó hozott még egy öröm hírt: a bankban voltam ma, és az értékbecslők 85%-ra értékelték a készenlétet. Persze szerintünk egy kicsivel jobban állunk, de ahhoz képest, hogy milyen negatív érzésem volt velük kapcsolatban, kellemesebben csalódtam.
Mihelyst lesz Lacinak egy csepp ideje, megbeszéljük, hogy hogyan tovább...
Igen, végre ez a pillanat is eljött. :) 24 nap kemény munka van a hátunk mögött, és persze még korántsem lélegezhetünk fel, de legalább ezt a munkafázist letudhatjuk. Nem volt egyszerű: a sok méricskélés, válogatás, vésés, festés, lakkozás, a sok száradási idő, szögelés, szabás, létrázás, és nem is tudom, még mit hagytam ki. Olyan eszközökkel ismerkedtem meg, mint a dekopír és a vinkli, és tudom, hogy fogok még találkozni olyan szavakkal és tárgyakkal az építkezés során, amely előtt teljesen értetlenül fogok állni. :) Kihívás, nemde?
A korábban megvásárolt padlásföljárót is sikerült a helyére szerkeszteni, ami bizony kőkemény 1 napos projekt volt - nem volt egyszerű összeszerelni.
Tehát az elmúlt közel 1 hónap képekben:
Majdnem elfelejtettem: az értékbecslők múlt szerdán kint voltak, és bár nem volt szimpatikus a hozzáállásuk a dolgokhoz, mégis reménykedek! A héten kiderül, mi is lesz velünk...
Rendelnünk kellett még lambériát, mert 3 kis helységre már nem jutott, de szerencsére, ma már le is lehet őket szabni, hogy a festés után fel is lehessen őket szögelni a helyükre.
Voltam a bankban is, hogy újabb értékbecslést igényeljek, és volt néhány dolog, amin kissé felháborodtam! Mint mindig, mikor a bank szóba kerül. Valahogy igyekszem megoldani a dolgokat, de azt hiszem, beszélnem kell ott mással is, mert a tegnapi csajszi szöges ellentéteket mondott arra a kérdéseimre, amikre eddig nem ezeket a válaszokat kaptam. Szóval inkább nem idegeskedek, és a jövő héten is beugrom, biztos, ami biztos!!
Időközben Zolika, a burkoló barátunk is eljött hozzánk, hogy felmérje, mennyi csempe és padlólap kell a házra. Másnapra ki is számolt mindent, így ennek a tudatában megyünk majd vásárolni... ha eljön az ideje. Remélem, ez már csak napok kérdése (max. 1-2 hét)!
A novemberünk elég mozgalmasan indult - szerencsére! :-)
A lambériákkal bajlódunk már 10. napja, és időközben a garázsra is rákerültek az ajtók.
Lambéria: a házunk fagerendás, és a gerendák fölé kerülnek be a lambériák. Egyelőre 3 különböző színre festettük őket, és a színek után még egyszer lekentük őket lakkal. A konyha-étkező fölött tölgy színű, a nappali natúr, a szobák és az előtér fölött lévő lambériák pedig teak színűek lettek. Bár a tölgyet kicsit sárgábbnak tartom, mint amilyennek lennie kellene szerintem, de már kezdek hozzászokni. A többi helységben egyelőre nincsenek meg a lambériák, mert úgy néz ki, hogy még vennünk kell néhány adagot, és Laci még filózik, hogy milyen színek legyenek majd. / Persze neki az a jó, minél bonyolultabb... :-) / A festékek és a lakk is a Hydrocrom márkát viselik a dobozon, ami azért is jó, mert vizesbázisú. Laci a festő, ő érti, miért is. ;-)
Garázs: végre bekerütek az ajtók a helyükre. A fiúk jól elvoltak a kapu elektronikájával, de a lényeg, hogy most már kész van:
Az ajtót egyelőre a kutyától kell védeni raklappal, de remélem, mihamarabb leszokik az ugrálásról. :-)
Egy szó, mint száz: az egész család melózik már napok óta, és tudom, hogy nélkülük nem ment volna ilyen tempóban a munka!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Időközben az ÉMÁSZ is kiszállt, úgyhogy szerencsére az áram-gond is megoldódott - részben! A közműveket még mindig nem sikerül úgy követnem, ahogy szeretném, de remélem, lassan lecsengenek ezek a gondok, és akkor már nem is kell majd foglalkozni velük... legalábbis nem ilyen szinten. :-)
Állítólag kedden lesz!
Tegnap itt járt megint egy emberke, aki aláíratott velem egy csomó papírt, és ő mondta, hogy kedden már lesz áramunk. Úgy legyen!
2008.10.17-én dolgoztam utoljára, mert most már ideje a kis Pocaklakóra szánni az időmet! - legalábbis így gondoltam egészen másnapig, amikor ismét felpörögtek az események.
Rendeltem 12m3 sódert, 4 tábla 4-2-es térhálót, 22q cementet és 200m 10cm-s Hungarocell csíkot. Ca: 150e. Mindez a betonozáshoz kellett, amit szerencsére a fiúk 1,5 nap alatt le is tudtak. Őrületes tempóban haladtak, és mint mindig, most is elfogyott a cement, pedig még jó sokra szükség lett volna. Hogy ki számolta ki, mennyi kell, az rejtély... :-) De mindegy, megoldódott, és ez a lényeg!
Tehát most szárad a beton, ami így néz ki:
Mozgalmas napok állnak mögöttünk, és szerencsére minden úgy alakult, ahogy szerettük vonla!
A házba a fűtéscsövek 3 nap alatt kerültek a helyükre:
10.11-én a markoló egy nap alatt feltúrta az egész kertet... durván 170 méter:
Másnap pedig sikerült minden csövet a helyére fektetni, és visszatemetni a föld egy részét. Van, ahol még nem tudtuk visszatemetni a földet, de nem csoda, hiszen ez már kézi munka, és rengeteg földről van szó.
Jelenleg tehát ott tartunk, hogy a visszatemetés folyik, utána pedig jönnek ki a közművektől, és bekötik végre a házba.
Időközben a kis pocaklakó is növekszik: ma lettünk 26 hetesek, és a mocorgásából ítélve igencsak izgő-mozgó gyerkőc várja a költözést. :-) Reméljük, hogy a célul kitűzött karácsonyi költözés tényleg megvalósul!
Pótoltam a hiányosságaimat. :-)
Szóval a villannyal is úgy állunk, hogy minden rendben van. Az engedély megvan, a bekötési díjat befizettük (br. 60.000 Ft), úgyhogy a villanyt is már csak be kellene kötni. :-) Ja, és már megvan a Geiger szekrény is:
Ma jönnek a vízszerelők (+gáz+fűtés), és dolgoznak a házikóban, jövő héten jön a markoló, és végre meglesz minden közmű! Sőt, jövő héten Laci felüti végre a lambériákat is a gerendákra, ráadásul tegnap sikerült megvenni a padlásföljárót, úgyhogy az is mehet a helyére.
A padlásföljáró létra adatai: Dolle Basic 3 részes (Modell: 19127 PLH), 120x70, a keret fenyőfából van, az ajtólap pedig natúr hőszigetelt lap. Fotóm sajnos nincs, de majd később ezt is pótolom. 17.990 Ft volt.
Nem tudom, hány bejegyzésem lesz még a közművekkel kapcsolatban, de úgy érzem, nem állok meg ennyinél.
Kissé felpörögtek az események, mégpedig annyira, hogy most először nem is tudom követni a dolgok menetét. Hogy pontosan, miről is van szó, azt megpróbálom leírni, de lehet, hogy nem lesz túl világos a történet.
Víz: mint arról már beszámoltam, a múltkor bevezették a vizet a telekre, amiről végre sikerült is képet csinálnom. Bár elég használtnak tűnik mind a kettő, a felső a miénk... még nincs másik vége. :-) Emellett a házban is megtörtént a vízcsövek "lefektetése". Tehát összességében a vízzel úgy állunk, hogy a kerítéstől kellene a házig lehelyezni a csövet a földbe, de ez a munka egy kicsit várat magára, mert a földmunka nem lesz egyszerű, ráadásul éppen most jön a rossz idő, és megvárjuk, amíg a hétre ígért eső továbbhalad. Azt hiszem, Laci azt beszélte meg a markolóval, hogy jövő héten jön, de konkrétumok még nem tudok. Az összeget viszont igen: ca. 120.000 Ft lesz - hangsúlyozom, ez csak a földmunka!
Gáz: ha jók az infóim, a házban holnap kezdik el a munkát a fiúk: lefektetik a padlófűtéshez szükséges csöveket, megcsinálják a radiátorok kiállását... és még nem tudom, mit fognak csinálni. Az biztos, hogy ehhez a munkához ma rendelnünk kellett nikecellt és a térhálót... 150.000 Ft.
Villany: na, azt hiszem, ez az a projekt, amiről lemaradtam. Azt tudom, hogy Laci bent járt személyesen az ÉMÁSZnál, de nem emlékszem, mire is jutottak. Az az egy biztos, hogy Laciék ástak valamit, még fotóm is van róla... azt hiszem, a bekötés miatt... na, majd pótolom a hiányt, és rákérdezek, hogy mi is a helyzet. :-)
Mind e mellett Laci befejezte az élvédőzést és a glettelést, ma pedig elnézünk a Brico-ba, hátha tudunk venni valami jó kis lépcső följárót. Ugyan a padlást nem fogjuk használni, ki tudja, hogy mi lesz a jövőben.
Laci ma reggel telefonált: végre megkaptuk a gáz engedélyt!!! El sem hiszem! :-) Már csak a villanyra várunk, és mehet is a közmű munka.
Addigra remélem, egy kicsit visszatér a jó idő is...
Hétvégén folytak "kisebb" munkálatok a házikóban:
- a villanyvezetékek ide-oda kötözgetése
- a vízcsövek helyeinek kivésése
- élvédőzés
- az üvegtégla kifugázása
Mindemellett megbeszéltük, hogy hol legyenek pontosan a WC-k, a csapok, és a törülköző radiátorok a fürdőkben, illetve, hogy a lámpákat majd milyen módon szeretnénk kapcsolni. Néha igencsak gondolkodóba estem ezek miatt a kérdések miatt, de csak megoldottuk. :-)
Természetesen a budapesti BNV-n voltunk, nem pedig Veronában. :-)
Szombaton kilátogattunk az őszi vásárba, és abban reménykedtünk, hogy lesz valami akció, ami kedvünkre való lenne, és természetesen olyasmi, amire szükségünk is van most a házikóhoz. És láss csodát: hihetetlen szerencsénk volt Veronával.
Verona egy sarokkád. Mérete: 143x143, 220l vízmennyiséggel. Én pillanatokon belül beleszerettem, és mikor megláttam az árát, részemről már nem volt kérdéses, hogy melyik kádat vesszük meg a sok közül, amit láttunk. (Itt megjegyezném, hogy a BNV nagy csalódás volt, mert egyre kevesebb a kiállító, és a termékek sem abba a kategóriába tartoznak, mint anno.)
Szóval Veronát 135.000 Ft-ért árulták katalógus szerint, és ez meg is felelt volna az elvárásainknak, és mikor leültünk érdeklődni, kiderült, hogy még ebből jön le néhány %. Na, ennek még jobban megörültünk. :-) A lényeg tehát: 104.000 Ft-ért jutottunk hozzá a kádhoz, amelyben 10 masszázsfúvóka van elosztva, és ajándékba kaptunk fényfürdőt is (ami egyébként 40.000 Ft lett volna).
Konkrétan róla van szó: (fejtámlák nélkül... 11.000 Ft lett volna darabja, de azt hiszem, megleszünk nélkülük)
Tegnap még beugrott a gáztervező nő, hogy közölje, a külső gázterv már elfogadás alatt van, de a belsőre várni kell még egy hetet. Ki számolta, ezt hányszor hallottuk már idén?
Na, mindegy... szóval ELVILEG gáz engedély 1 hét múlva várható, a kád 2 hét múlva, és remélhetőleg a többi közművet is végre elkezdhetjük október első hetében!!
De jó is lenne!!!
Hol is kezdjem... ahogy eszembe jutnak a dolgok...
A villanykábelek már bent vannak a házban, sőt, most, hogy hétvégén bekerültek a nyílászárók is, a riasztó kábelei is a helyükre kerültek.
Megtörtént az egész ház vízszigetelése:
Elkészült a bejárati ajtóhoz a lépcső is (a járda majd később):
A tetőszigetelés is felkerült a házba, bár még nem tudjuk lerakni, amíg a lambéria nem kerül a helyére.
A nyílászárókat most vasárnap sikerült a helyükre rakni. Az ajtók még a "levegőben lógnak", mert amíg a közművek nincsenek bevezetve, és nem kerül rá még az a 10-12 cm beton, addig így is maradnak. Sajnos a környékünkben sok a lopás, betörés, ezért apu és Laci most felváltva alszanak a házban - bár ott van a kutya és a riasztó is, ez a biztos.
A közművek következnek, de amit csinálnak ezek a hivatalok, már nem a kabaré kategóriába tartoznak... egyszerűen felháborító!
Kezdjük a gázzal: már beszámoltam arról, hogy mit szúrtak el a gázosok, mikor kint voltak, és hogy a gáztervező - aki tavaly októberben még nagyon szimpatikus volt - még mindig nem intézett semmit. Laci heti rendszerességgel rátelefonál, hogy mi van már az engedéllyel, és most jutottunk el odáig, hogy hétvégén hozza az engedélyt a külső munkálatokra... de a belsőkre még mindig nincs semmink... közel egy év után!
Aztán a villany: hétfőn volt kint egy emberke, aki felmérte a dolgokat (nem tudom, hanyadjára nézték meg), és közölte, hogy a tervezés, és az utcáról való bekötés cirka 50.000 Ft lesz, és természetesen ásnunk is nekünk kell majd. Hogy az engedélyt és a tervet mikor kapjuk meg? Hát, ez jó kérdés, de elhúzódhat akár 1-2 hónapig is. Nekünk most nincs ennyi időnk, úgyhogy majd megpróbáljuk megsürgetni a dolgot... ráadásul olyan jó lenne, ha valaki egyszer elmagyarázná, hogy mi tart ennyi ideig!!??
Víz: az engedélyeken már régen túl vagyunk, és tegnap kijöttek az emberkék, hogy bekössék végre a telken belülre. Állítólag a fél utcát fölásták, és először a gázcsövet találták meg, de aztán megvolt, amit kerestek. :) Tehát tegnap óta hivatalos vízóránk van... csak még nem tudunk vele mit kezdeni. Természetesen a tegnapi munka is 60.000 Ft volt.
Ma kezdődik a BNV, és mi szombaton ki is látogatunk, mert ideje lenne végre megvenni a sarokkádat is. :) Remélem, lesznek jó kis akciók, mert ránk férne most egy kis spórolás!
Az elmúlt időszak nagyon pörgősre sikerült mind a házikó, mind pedig az életünk terén, ezért nem tudtam időt szakítani arra, hogy elmeséljem, hogy is állunk... de most ezt igyekszem pótolni.
Összegezzük, eddig mi is volt: ott tartottunk, hogy megvettük az üvegtéglát, és már megvannak a nyílászárók is, illetve a zuhanykabin és a nappali padlóköve. Erről már van fotóm is:
Az üvegtéglát a fiúk sikeresen berakták, és tényleg nagyon jól néz ki. El tudjátok képzelni, milyen az, mikor megy le a nap, és próbál betörni az üvegtéglán a fény, de simán nem megy, úgyhogy csak elszórva jut át rajta? Hát gyönyörű!
Ez most egy gyors bejelentkezés lesz.
Laci megvette az imádott barna üvegtégláit az étkezőbe: 30 db 40.000 Ft. Mellesleg tényleg szépek! :-)
Ma vesszük meg a villany földkábeleket... 130 méterre kb. 90.000 Ft.
Elkészült hétvégén az utolsó bádog is a kéményhez: 5.000 Ft.
Ha minden igaz, mégsem az új vízszerelőt választjuk, mert a munkadíja több, mint duplája a régieknek. Bár nem bánnám, ha ők meg jobban aktíválnák magukat, mert az eddigi tempójuk nagyon nem volt szimpatikus.
A gáztervező hölgyre még mindig várunk.
Az ablakok kezdenek nagyon szépek lenni. A csiszolás gyönyörű simává varázsolta őket, és némelyik már le lett fújva színre egyszer. Azt hiszem, nagyon jól fog mutatni majd a házban! :-)
Egyelőre ennyi jutott eszembe.
Tegnap jelentkezett a gáztervező hölgy, és belátta, hogy igazunk volt: nem kell nekünk az a polip.
Kiderült ugyanis, hogy a gázosok rosszul mérték a szorgalmi utat, és emiatt kellett volna beépíteni ezt a szerkentyűt a földbe. Az út ugyanis 4 méter széles, de ők csak 3,5-et mértek... ügyesek, nem? A lényeg, hogy utánajártak, és szerencsére a megfelelő méret miatt elég lesz nekünk is a "hagyományos" gázcső... vagy micsoda. :-)
Időközben változott kicsit a helyzet a terasz ajtóval is. Ugyabeár a tervek és az elképzeléseink szerint is az ajtó tólóajtó lett volna 240*210-es méretben, de kiderült, hogy csak a vasalat hozzá 130.000 Ft. És akkor még hol van a faanyag + az üveg? Viszont, ha úgy alakítjuk ki, hogy 3 részből álljon (1 fix és a másik kettő középen nyíló-bukó), akkor a vasalat mindössze csak 20.000 Ft. Hihetetlen, hogy ekkor különbség legyen, de így van! Emiatt tehát a mádosik verzió marad, és ha jók az emlékeim /már a tegnap estére is nehezen emlékszem vissza ;-) /, akkor Laci ma fogja megrendelni. És ha már rendelni kell, akkor megcsináltatjuk a garázsajtót is (a bejáratit, nem a garázskaput - az már megvan egy ideje), és a hátsó ajtót is a fűtőhelységbe (ez azért szükséges, mert 90*210-es, és bejárati ajtóból ilyen méretet nem gyártanak).
Két hét, és valószínűleg a fenti téma megoldódni látszik majd.
Laci ebben a pillanatban vette meg a 9 liter festékpácot és a 18 liter lakkot cseresznye színben a nyílászárókra.
Ár: 58.000 Ft
Hmm...
Szombaton végre megvették a fiúk az ajtókat is! Végül nem olyan lett, mint amilyet kinéztünk, mert találtak olyat, ami olcsóbb volt, és még jobban is tetszett. Schumacher, ívelt és üvegezhető.
A hiányzó ablak is megvan, és Laci holnap vesz festéket, hogy minél hamarabb hozzá tudjon fogni a nyílászárók lefestéséhez.
Eközben egy újabb víz,- gáz -és fűtésszerelőt hívtunk ki, mert akik eddig voltak, azokat elfelejtjük: tavaly ősz óta nem tudtak árajánlatot adni nekünk, így nem izgatjuk magunkat tovább miattuk. Ráadásul megkaptuk a gázterveket, és enyhén szólva felháborodtunk azon, hogy egy "polipot" kellene leásnunk, ami mint utólag kiderült, a környéken nincs is senkinek, és kb. csak a benzinkutak használják! Kérdezem én: minek nekünk ilyesmi, ráadásul 200.000 Ft pluszért??? Nem értem, de szerencsére Laci alaposan átbeszélte a dolgot a tervezővel, és azt az ígéretet kaptuk, hogy 2 héten belül sor kerül a módosításra és annak elfogadására. Na, erre roppant kíváncsi leszek!
A 2 hét még nagyjából belefér, mert addig a nyílászárókkal fogunk foglalkozni.
Egy kivételével megvettük tegnap az összes ablakot! :-) Azt az egyet meg kell rendelni, mert nem volt már több belőle, de már ez is haladás.
Ezen kívül megvettük a bejárati ajtót is, de a beltériek nagyon nem jöttek most be, úgyhogy azt egy kicsit elhalasztottuk.
Ezen felül annak is nagyon örültünk, hogy milyen akcióba csöppentünk bele. Ki sem volt írva, hogy akciós vagy ilyesmi, csak a számlán láttuk a végeredményt. Csak egy példa: egy ablak 42.000 Ft-ért volt kiírva, a pénztárnál az ára már csak 38.000 Ft volt, de még ebből lejött 15-21% között... attól függően, hogy mekkora ablakról volt szó.
Összvissz kb. 55.000 Ft-ot sikerült spórolnunk. :-)))
Tegnap Laci elment a fiúkkal ismét, hogy megnézze a nyílászárók minőségét. Az egyikőjük asztalos, így több szakmai szem többet lát. Szerencsére azt mondta, hogy az egyik legjobb a Bánfa, úgyhogy emiatt már végleg nem aggódunk. Szombaton vesszük meg az összes nyílászárót (kivéve a terasz ajtót, mert azt valahol csináltatnunk kell).
Ezért úgy gondoltam, hogy leírom konkrétan miből mennyi is kell, hogy esetleg más is informálódjon:
- kezdjük az ablakokkal (Bánfatherm, K=1,4W/m2K, hőszigetelt kivitel):
60x60 ONY 2db 9.990 Ft/db 19.980 Ft
90x60 B 1db 17.990 Ft/db 17.990 Ft
90x120 BNY 2db 29.990 Ft/db 59.980 Ft
120x120 BNY 7db 41.990 Ft/db 293.930 Ft
Összesen: 391.880 Ft
- bejárati ajtó (Bánfa K-1 Kazettás, jobbos, 5 ponton záródó biztonsági vasalattal, kilinccsel, zárbetéttel, EURO nútos szerkezet, körbefutó gumitömítéssel, K=1,4W/m2K):
100x210 72.990 Ft
- beltéri ajtó (ez egy másik márka: Schumacher V4):
75x210 tele 2db 37.990 Ft/db 75.980 Ft
90x210 tele 2db 39.990 Ft/db 79.980 Ft
90x210 üveg 3db 31.990 Ft/db 95.970 Ft
Összesen: 251.930 Ft
A végösszeg tehát - hangsúlyozom, a terasz ajtó még nincs benne:
716.800 Ft
És szerintem még olcsón megúsztuk! :-)
Konkrétan ezzel a szóval illette a Pocaklakót a doki tegnap este. :-) Úgyhogy a jövevény kisfiú: Márk. :-) Nagy volt az izgalom emiatt, és most nem is tudok mást írni, csak azt, hogy nagyon várom, hogy elkészüljön a ház, beköltözhessünk és hogy nyugodt szívvel várhassuk Márk érkezését!
A hétvége roppant mozgalmasan telt, és nagyon feldobták a hangulatomat a történések.
Szombaton Lacival, miután bejártuk a fél várost, olyan padlólapot sikerült vennünk a nappaliba, amit már 2006-ban is kinéztünk magunknak, és annyira mázlink volt, hogy most még olcsóbban jutottunk hozzá, mint amennyibe akkor került. Gyorsan le is csaptunk rá, és félretetettünk 26 dobozzal, mert csak vasárnap tudtuk elhozni. Sajnos fotóm nincs róla, de ezek alapján be lehet azonosítani: Spanyol, 1.osztályú padlólap: Syria Marron, 45*45 cm. De azért majd készítek róla képet is. A 26 doboz 63.000 Ft volt.
A másik, aminek nagyon örültem az volt, hogy megvettük a zuhanykabint is - szintén akciósan. :-)
Ez a hidromasszázs zuhanykabin 8 jet-es, többfunkciós és esőztető zuhanyfejjel, üveg hátfallal és tolóajtóval, 90*90cm... elsőre beleszerettem. 69.990 Ft-ért jutottunk hozzá, és most már otthon várja, hogy eljöjjön az ő ideje. ;-) Imádom!! Ráadásul Laci kitalálta, hogy szól a villanyszerelő srácnak, hogy építsen be mögé spot lámpákat, és majd ahogy hátulról megvilágítja a kabint, remek hangulata lesz az egész fürdőszobának!
Mmmm, alig várom, hogy kipróbálhassam... persze addig még rengeteg más munkát kell elintéznünk.
A fentiek mellett kinéztük az ablakokat és az ajtókat is: Bánfatherm, hőszigetelt kivitel.
Az ablakok ilyenek lesznek (persze különbörő méretben - Laci majd szépen lekezeli őket és cseresznye színűre fogja festeni):
A bejárati ajtónk pedig ilyen lesz (természetesen szintén cseresznye kivitelben):
Mindezek mellett ki kellett volna töltenem az ÉMÁSZ egyik dokumentumát, amit ma le kellene adnunk, de egyszerűen képtelen voltam elmenni rajta. Sajna nem értek hozzá, és mivel ma este ismét dokihoz megyek (ma derül ki a pocaklakó neme!!!), ezért Laci holnapra megbeszél egy találkát a villanyszerelővel, hogy együtt töltsük ki ezt az érthetetlen papírt.
Nos, a hvg igen mozgalmasan telt, mint ahogy azt látni is, de nagyon jó volt!!! :-)
Jó hír: kaptunk megint egy kis pénzt a banktól. :-) Igaz, hogy csak 60%-ra becsülték a készenlétet, de ez is jól jött.
Vasárnap nyakunkba vesszük Pest megyét és Pestet, és erősen a nyílászárókra és a szaniterekre fogunk koncentrálni. Laci addig megpróbál beszélni minden "közművessel", hogy minél gyorsabban haladjunk!
Rengeteg mesélni valóm van, és azt hiszem, illik a legfontosabbal kezdenem: babánk lesz!!! :-)
Hogy milyen érzés volt megtudni, először hallani a szívverését és először látni, hogy hogy mozog... leírhatatlan. Nagyon boldogok vagyunk, és nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan összejött! Jelenleg 11 hetes a kis pocaklakó, úgyhogy kb. január 20-22 körülre várható az érkezése.
Az öröm mellett persze felmerültek az egyéb kérdések: a házikó kész lesz addig? IGEN!
Muszáj, hogy kész legyen, és terveink szerint - ha minden rendben megy - november környékén be tudunk költözni. Hogy hogy is állunk pontosan?
A fiúk két hét alatt bevakolták a házat, felhúzták a két kéményt, és el kezdték a lépcsőket is építeni, de időközben elfogyott a pénzünk, és nekik is tovább kellett állniuk. Úgyhogy most így néz ki a házikó:
Ha minden igaz, az értékbecslő éppen most nézi végig, hogy minden rendben van-e, és elértük-e azt a fokozatot, ami elég ahhoz, hogy a következő adag pénzt átutalják részünkre. Nem tudom, mikor kapunk majd információt az eredményről, de remélem, minél hamarabb!
Ugyan nem szombaton, de tegnap, vagyis hétfőn el kezdték a fiúk a falak vakolását.
Csak belülről vakolunk, és ahogy én látom, nagyon jól haladnak. Az anyag, amit Laci rendelt a múlt héten, 50.000 Ft-ba került, de most hívott, hogy tutira kell még ugyanennyi... úgyhogy újabb 50.000 Ft ugrik a héten.
Ez nagyon jól megy nekünk... az állandó költekezés. Lassan nem lesz miből, úgyhogy ha a fiúk végeznek, szólunk is a banknak, hogy minél hamarabb küldje ki az értékbecslőt. Reméljük, ez alkalommal sem lesz majd gond! :-)
Túl sok mindent nem alkottunk a házon az esküvő óta, de végre beindultak a dolgok.
Laci lefestette a belső gerendákat cseresznye színűre, és annyira gyönyörű így, hogy el sem hiszem. :-) Ha jók az infóim, akkor pedig szombaton jönnek a fiúk, és elkezdik a belső falak vakolását... ha így lesz, mesélek róla! :-)
Hihetetlen, hogy minden pont úgy sikerült, ahogy azt elterveztük... ahogy szerettük volna! :)
Igazság szerint nehéz lenne elmesélni, hogy milyen fantasztikus is volt minden pillanat, és hogy miylen emlékezetes volt az a nap, ráadásul még a videó sem adja vissza az érzéseinket, mégis próbálok megosztani veletek néhány fotót, amelyekből egy kicsit talán sejthető mindez.
Munka most hétvégén nem történt, de azért készítettem 1-2 fotót a jó időben:
Info a házikónk felépítéséről.
RSS
balinto 2006